Az Idősek hónapja programsorozat részekén dr. Rosemarie Kurz osztrák író és korkutató, a grazi Karl-Franzens Egyetem professzora tartott előadást az egészséges életmódról Zalaegerszegen.

A rendkívül érdekes előadásnak nagy sikere volt. A zsúfolásig megtelt terembe a szokásos ülőhelyek mellé az összes irodai szépet is ki kellett hordani, hogy leülhessenek azok, akik kíváncsiak a rendezvényre. Még az utcáról is bejöttek emberek, a karzatot is meg kellett nyitni.
Előadását a következő gondolatokkal kezdte:
Éveket nyerni - új utak az öregkor felé!
Ez egy kritikus esemény, a hivatás utáni élet megkezdése.
A hivatás utáni élet mentes a szakmai kötelezettségektől.
Az idősebbeknek most van idejük arra, hogy régóta dédelgetett vágyakkal, vágyakozásokkal és álmokkal foglalkozzanak, vagy új kihívásokat keressenek!
Az egészség nem minden,
de egészség nélkül minden semmi!
dr. Rosemarie Kurz előadása innen letölthető.
AZ ELTE PPK 2022 januárjától egy Erasmus 60+ elnevezésű stratégiai partnerségi projektben vesz részt, amelynek célja elősegíteni, hogy a 60 évesek vagy ennél idősebbek generációja is hozzájuthasson – akár nemzetközi tanulmányok, akár mobilitás révén – a felsőoktatás kínálta lehetőségekhez, ezzel növelve az inklúziót, illetve a nagyobb európai kohéziót. A Felnőttképzés-kutatási és Tudásmenedzsment Intézet munkatársai a projekt keretei között az intergenerációs tanulás lehetőségeit próbálják meg feltárni és vizsgálni, céljuk olyan programok kidolgozása, létrehozása, amelyekben a különböző generációk egymástól történő tanulása az elsődleges fókusz.

Az Erasmus 60+ intergenerációs tanulás műhelysorozat keretei között a résztvevők lehetőséget kapnak egy általuk választott téma mentén kisebb projektekben együtt dolgozni a hallgatókkal. Az 5 alkalmas műhelysorozat támogatja a témákban való elmélyülést, a generációk egymástól, illetve egymásról való tanulását.
Bővebben ...