Kedves Klubtagok! 

A közelgő ünnepek alkalmából békés, boldog karácsonyt kívánok Nektek és családtagjaitoknak! Kívánok az újévre sok örömöt, és főleg jó egészséget. 

Nehéz évet búcsúztatunk. A járványhelyzet olyan változásokat hozott az emberek – és főleg az idősek – életébe, amire nem voltunk felkészülve. Sokan elveszítették a munkahelyüket, a gyerekek nem járhattak iskolába, nem találkozhattak osztálytársaikkal, barátaikkal, tanáraikkal.

Kedves Klubtagok!

Sokszor hallottuk az elmúlt hetekben, hogy pénzeső vár a nyugdíjasokra. Tegyük hozzá, ezeknek a juttatásoknak a többsége mögött törvényi kötelezettségek állnak. A nyugdíjprémium kifizetéseinek szabályait 2009-ban a Bajnai-kormány rögzítette törvénybe. A törvény az elmúlt 12 alatt nem változott. Pedig, a nyugdíjasok szervezetei többször felvetették, hogy a számítás alapját képező egyik elem, az átlagnyugdíj összege az elmúlt évtizedben emelkedett, s így a 80 ezer forintos összeghatár emelése indokolt lenne.

Kedves Klubtagok! 

Eseményekben gazdag szeptember áll mögöttünk. Szeptemberben volt az 52. Eucharisztikus Kongresszus. Az esemény, amelynek szerte az országban számos kiegészítő programja volt, sok tagunkat megérintette. Örömmel olvastuk, hogy voltak közülünk olyanok is, akik a szervezésben önkéntesként vettek részt. 

Kedves Klubtagok!

Lassan vége a nyárnak. Remélem, jól pihentetek, kihasználtátok a szép időt! Köszönjük a sok üzenetet, fotókat, amik mind arról szólnak, ismét találkoztatok, kimozdultatok, kirándultatok. A töltekezésre ezen a nyáron mindennél nagyobb szükség volt. Egyrészt azért, mert az elmúlt időszak bezártsága mindenkit megviselt, szükségünk volt a jó levegőre, az élményekre, egymás társaságára. Másrészt azért, mert sajnos, a járvány nem múlt el. A 65 éven felüliek körében még mindig sokan nem kaptak oltást. Ennek ma már nem az az oka, hogy nincsen oltóanyag, hanem sokkal inkább az, hogy többen úgy gondolják, nekik nincsen szükségük oltásra.

Kedves Klubtagok! 

Nyáron ─ a hosszú, kényszerszülte bezártság után ─ megélénkült a klubélet. Sokan jeleztétek vissza, hogy jó volt ismét találkozni, kimozdulni a ház fala közül. Az augusztus a nyár utolsó hónapja, de bízzunk a vénasszonyok nyarában is! Használjátok is ki a szép idő minden percét.

Kedves Klubtagok! 

A nyár nemcsak a meleget hozta meg, hanem a lehetőséget arra, hogy ismételten találkozzunk. Egyre többen kapták meg az első oltást, és növekszik azoknak a száma is, akik a másodikat is. 

Kedves Klubtagok! 

Sajnos, még ma sem mondhatjuk el, hogy elmúlt a járvány! A szabályok enyhültek, de a járvány még mindig meghatározza a mindennapjainkat! A 2021. június 3-i adatok szerint 5.227.318 fő a beoltottak száma, ebből 3.732.252-en már a második oltását is megkapták. Jelentősen csökkent azoknak a száma, akiknek a szervezetében felismerték a koronavírust (COVID-19). Azonban még ma is újabb 315 magyar állampolgár szervezetében ismerték fel a koronavírust, és így összesen 805.302-en fertőződtek meg eddig a vírussal. Jelenleg 739 koronavírussal fertőzött beteget ápolnak kórházban, akik közül 77-en vannak lélegeztetőgépen. 29.792-re nőtt az elhunytak száma, s ma is 18 új áldozata van a járványnak. Összehasonlítva a számadatokat egyrészt az derül ki, hogy Magyarországon magas a beoltottak száma, másrészt világviszonylatban is döbbenetesen magas a járvány következtében elhalálozottak száma. Több tagunkat is gyászoljuk. 

Kedves Klubtagok! 

Sajnos, a járvány nem múlt el, folyamatosan szedi az áldozatait! Nagyon örülünk, hogy rendszeresen tájékoztattok bennünket arról, hol indult el az oltás, hol és hány tagunk beoltására került sor. Egyre többen kapták meg az első oltást, és már vannak, akik a másodikat is megkapták. Köszönjük azoknak a munkáját, akik fontos és felelős szerepet vállalnak társaik, ismerősek, barátaik meggyőzésében, az oltás melletti kampányban. 

Kedves Klubtagok!

Sajnos, a járvány nem múlt el, folyamatosan szedi az áldozatait! Nagyon örülünk, hogy rendszeresen tájékoztattok bennünket arról, hol indult el az oltás, hol és hány tagunk beoltására került sor. Egyre többen kapták meg az első oltást, és már vannak, akik a másodikat is megkapták. Köszönjük azoknak a munkáját, akik fontos és felelős szerepet vállalnak társaik, ismerősek, barátaik meggyőzésében, az oltás melletti kampányban.

1. oldal / 3

Keresés

Figyelem!

Vonalas telefonszámunk munkaidőben hívható:

Telefon: 00 36 1 327 0118


Hírlevél: 2024. március

A Hírlevél aktuális száma online formában olvasható a honlapunkon, ugyanitt le is letölthető. A korábbi számok a Hírlevél fül alatt találhatók.

A márciusi Hírlevél itt olvasható!


Senior örömtánc

Táncos lábú nyugdíjasok YouTube csatornánkon

Pilates 

A Sikeres Öregedésért csoport tagjai Tar József irányításával a közeljövőben a Pilates és a Meridian torna alapjaival ismertetnek meg bennünket.


 


Figyelem:

tagdíjváltozás


1 %

Nyugdíjas klubtársainkat arra kérjük, érjétek el, hogy a családotokban, ismeretségi körötökben személyi jövedelemadót fizető személyek az adó 1 %-án ajánlják fel szövetségünk javára.
Szövetségünk esetében a nyilatkozatra azt kell ráírni a kedvezményezett rovatba, hogy:

Nyugdíjas Klubok és Idősek „Életet az éveknek” Országos Szövetsége

az adószám rovatba pedig írják be: 19012377-1-42


 

Please publish modules in offcanvas position.