2021. január

Kedves Klubtagok!

Remélem, ti is úgy gondoljátok, hogy a jó kívánságokból soha nem elég! Bár már január végén járunk, boldog újévet, sok örömöt, és főleg jó egészséget kívánok nektek és szeretteiteknek!  

Az elkövetkezendő időszakban is az fogja meghatározni az életünket, képesek leszünk-e kezelni a járványhelyzetet. A vírus leginkább cseppfertőzéssel terjed: köhögéssel, tüsszentéssel, kilégzéssel kerül a környezetbe, majd a közelben tartózkodó másik emberre. Fertőzött felületek és tárgyak megérintésével a vírus a kézre kerülhet, az arc, a száj, az orr érintésével bejuthat a szervezetbe. Egyelőre nem ismert, hogy pontosan mennyi ideig marad fertőzőképes a vírus a felületeken, annyi azonban bizonyos, hogy az egyszerű fertőtlenítőszerek elpusztítják. Vagyis viseljetek maszkot, tartsatok távolságot, sokat szellőztessetek és fertőtlenítsetek.

Jelenleg nincs kezelési módja, gyógyszere. Enyhe esetekben a panaszok csillapítása a cél, súlyos állapotú betegnél az immunrendszert, a légzést, a keringést támogató kezeléseket alkalmaznak (pl.: oxigénterápia, folyadékegyensúly helyreállítása, egyéb vírusok ellen korábban kifejlesztett gyógyszerek, szükség esetén légzéstámogatás).

Van-e, lesz-e védőoltás az új koronavírus ellen? Ezt a kérdést tettétek fel leggyakrabban az elmúlt hónapokban. 2020 decemberében kapta meg az első vakcina az Európai Gyógyszerészeti Ügynökség (EMA) engedélyét. Már egész Európában zajlik a védőoltások beadása. Magyarországon 2020. december 26-án kezdődött meg az egészségügyi dolgozók védőoltása. 2021-ben további vakcinák kaphatnak engedélyt, és érkezhetnek meg hazánkba is.

Az elmúlt hetekben sokat olvashattatok, hallhattatok az oltóanyagokról. Persze, tudom, mert mondtátok, néha kicsit már sok is volt az információ. Mások meg azt mondták, képtelenek eligazodni, mert egyik nap ezt hallják, másik nap meg, azt.  Ezért is kértük fel az Idősek Online Egyeteme első előadójának dr. Falus Ferencet, az ÁNTSZ volt igazgató főorvosát. Egyszerűen, közérthetően beszélt a COVID-19 vírusról, a védekezésről, az oltóanyagokról. Az online egyetemen 78 fő vett részt, a budapestiek hasonló témájú programján pedig, 45 fő hallgatta meg dr. Falus Ferenc előadást. Az előadást sok kérdés követte. Ami a legfontosabb, még világosabb lett, az oltásnak nincsen alternatívája. Ha élni akarunk, be kell oltatnunk magunkat. Köszönjük a sok dicséretet, amit az előadás megszervezéséért kaptunk. Örömmel tájékoztatlak benneteket, hogy hamarosan közreadjuk az Idősek Online Egyeteme következő négy előadásnak az időpontját és tematikáját. Kérlek benneteket, figyeljétek a kiírást a www.eletetazeveknek.hu honlapunkon és a Facebook oldalunkon.    

Az idősek - tapasztalataink szerint - különösen nehezen viselték a bezártságot. Főleg azok az aktív emberek – és ilyenek vagytok ti, a Klubszövetség tagjaink -, akik rendszeresen el-eljárogattak a klubokba, a dalkörbe, a táncpróbákra, akik rendszeresen sportoltak, túráztak, találkozgattak barátaikkal. Sok telefont, Facebook bejegyzést kaptunk tőletek. Azt kérdezitek, mikor találkozhatunk ismételten. Személyesen akkor, ha már elég sokan megkapták az oltást. Mert sajnos, a vírus nagyon jól érzi magát, és egyelőre nem akar elmenni.

Ugyanakkor készülünk a nyitásra. Egyelőre a XI. Balatonfüredi Művészeti Fesztiválunkat áttettük októberre. Jelentkezzetek bátran, mert szeretnénk látni, kik érdeklődnek. Február elején meghirdetjük a hajdúszoboszlói négynapos programunkat is. Ezt június közepére szervezzük. Tudjátok, a szálloda csak 230 főt tud fogadni! A jelentkezések sorrendjében fogadjuk a program résztvevőit. Aki érdeklődik, jelentkezzen nyugodtan, mert csak akkor tartjuk meg, ha azt a járványhelyzet, az aktuális intézkedések lehetővé teszik.    

Kedves Klubtagok!     

Az év elején is írok a nyugdíjak alakulásáról, mert a Központi Statisztikai Hivatal friss adatokat közölt.

A KSH adatsorából az derült ki, hogy látványosan megugrott azoknak a száma, akik havi 200-300 ezer forint feletti nyugdíjat kapnak. Eközben az alacsonyabb nyugdíjat kapók száma valamelyest mérséklődött, de még mindig több mint félmillió nyugdíjasnak havi 100 ezer forintnál kevesebbel kell beérnie.

Az egészen friss nyugdíjstatisztikák szerint az elmúlt 4 évben érzékelhetően nőtt az átlag feletti  nyugdíjat kapók száma. 2020. január 1-jén összesen 2.530.600 saját jogú öregségi nyugdíjas volt, közülük havi 200 ezer forint feletti nyugdíjat több mint 315 ezren kaptak. Több mint másfélszer annyian, mint négy éve.

300 ezer forint feletti saját jogú öregségi nyugdíjban pedig, több mint 54 ezren részesültek tavaly január 1-jén, háromszor annyian, mint 2017 első napján.

Összességében az látszik, hogy a 120 ezer forint alatti nyugdíjasok száma négy év alatt 269 ezer fővel csökkent, közben 277 ezerrel nőtt a 120 ezer forint feletti nyugdíjasok száma.

Az átlagnyugdíj a Magyar Államkincstár (MÁK) adatai szerint 142.114 forint volt tavaly januárban. A most kapott adatok alapján több mint 1,2 millió idősnek, vagyis a saját jogú öregségi nyugdíjasok több mint a felének folyósítottak havi 140 ezer forintnál kevesebbet,

Némi elmozdulás tapasztalható, 2017-hez képest – amikor 123.725 forint volt az átlagnyugdíj – összességében 235 ezerrel csökkent az átlag alatti nyugdíjasok száma. A 120 és 140 ezer forint közötti nyugdíjasok aránya akkor még 71 százalékos volt, 2020-ban ugyanebben a juttatási sávba a nyugdíjasok 59 százaléka esett.

Persze, nincsen sok okunk örülni. A kisnyugdíjasok száma azért csökken, mert az idős nyugdíjasok, akiknek jellemzően kis nyugdíjuk van a régi megállapítási szabályok miatt, meghalnak. A nyugdíjas szervezetek vezetői régóta mondják, hogy a nyugdíj összege is befolyásolja az életesélyeket. Sajnos, az elmúlt több mint 10 évben nem születtek olyan intézkedések, amelyek a kisnyugdíjasok helyzetén javítottak volna. Több mint 520 ezer nyugdíjasnak folyósítottak 100 ezer forintnál kevesebb havi ellátást.

A nyugdíjas létminimum a Policy Agenda tavaly szeptemberi előzetes adatai szerint 2019-ben 91.258 forint lehetett. Ez alapján valószínűleg nem túlzás azt mondani, hogy 2020-ban is még mintegy félmillió nyugdíjas kaphatott a létminimumnál kevesebb ellátást. A Facebook oldalunkon még több  információt találtok a nyugdíjas szegénységről, ami 2010 óta megháromszorozódott. A novemberi KSH-statisztika eredménye szerint egyetlen év alatt 72 ezer nyugdíjas csúszott szegénysorba. Vagyis teljesen nyilvánvaló, hogy bár csökkent a kisnyugdíjasok száma, helyzetük nem lett rózsásabb. A magyarázat sem ismeretlen előttetek. Hiába nőnek a nyugdíjak minden évben, a jóval dinamikusabban növekvő bérek által meghatározott szegénységi küszöb ennél ütemesebben emelkedik, ezért egyre nagyobb arányban csúsznak le ez alá az alacsonyabb nyugdíjat kapó idősek. A nyugdíjas szervezeteknek elfogadhatatlan, hogy több mint 10 éve a nyugdíjemelés inflációkövető. A NYUSZET (Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa) a vegyes indexálás, a kisnyugdíjasok érdekében a nyugdíj korrekciós csomag kidolgozása mellett érvel.

Kedves Klubtagok! Pár hét múlva itt a tavasz, és a napsütésben mindent szebbnek fogunk látni! Vigyázzatok magatokra, és akkor hamarosan ismételten találkozhatunk.

Üdvözlettel: Hegyesiné Orsós Éva

Keresés

Figyelem!

Vonalas telefonszámunk munkaidőben hívható:

Telefon: 00 36 1 327 0118


Hírlevél: 2024. április

A Hírlevél aktuális száma online formában olvasható a honlapunkon, ugyanitt le is letölthető. A korábbi számok a Hírlevél fül alatt találhatók.

Az áprilisi Hírlevél itt olvasható!


Senior örömtánc

Táncos lábú nyugdíjasok YouTube csatornánkon

Pilates 

A Sikeres Öregedésért csoport tagjai Tar József irányításával a közeljövőben a Pilates és a Meridian torna alapjaival ismertetnek meg bennünket.


 

 


Figyelem:

tagdíjváltozás


1 %

Nyugdíjas klubtársainkat arra kérjük, érjétek el, hogy a családotokban, ismeretségi körötökben személyi jövedelemadót fizető személyek az adó 1 %-án ajánlják fel szövetségünk javára.
Szövetségünk esetében a nyilatkozatra azt kell ráírni a kedvezményezett rovatba, hogy:

Nyugdíjas Klubok és Idősek „Életet az éveknek” Országos Szövetsége

az adószám rovatba pedig írják be: 19012377-1-42


 

Please publish modules in offcanvas position.