2021. július

Kedves Klubtagok! 

A nyár nemcsak a meleget hozta meg, hanem a lehetőséget arra, hogy ismételten találkozzunk. Egyre többen kapták meg az első oltást, és növekszik azoknak a száma is, akik a másodikat is. 

A Szövetség elnöksége, a megyei elnökségek bíznak abban, hogy a kialakuló védettség, a járványügyi szabályok szigorú betartása mellett egyre több rendezvényt is megszervezhetünk. A változó szabályokat folyamatosan figyelemmel kísérjük, és arról tagjainkat tájékoztatni fogjuk. Azt például, már most tudjuk, hogy a szállodai szolgáltatások igénybevételét egyelőre érvényes védettségi igazolványokhoz kötik. Ezt azoktól is kérték, akik a június második felében megtartott ─ nyugodtan mondhatom a visszajelzések alapján ─ fergeteges hajdúszoboszlói programunkon vettek részt. Nagy öröm volt ismételten találkozni a tagjainkkal. Mind a Hotel barátság, mind pedig a Szövetség számos programot szervezett. Nagy sikere volt a két autóbuszos kirándulásnak. Az egyiket a Hortobágyra, a másikat Máriapócsra és Nyírbátorba terveztük. 93 fő, a résztvevők közel fele vett részt ezeken a félnapos kirándulásoknak, ahol a természeti szépség találkozott az épített kultúra szépségével, történelmünk emlékezetes eseményeivel. A gyógyvíz, az elhangzott előadások egészségünket szolgálták. Nem maradt el az esti tánc, és a méltán sikeres örömtánctanulás és táncbemutató. A Facebook szabályosan felrobbant a Bunder Irén által betanított Jerusalema című dalra tervezett tánctól! Köszönjük, Irén! 

Nagy szükségünk van a jó hírekre ─ ez a mondat gyakran elhangzott Hajdúszoboszlón, de mindenhol, ahol a nyugdíjasok összejöttek. Sok szeretettel gratulálunk a Fejér megyében, Csókakőn megszervezett megyei közgyűléshez, szabadidős rendezvényhez, melyen részt vehettem! Gratulálunk a Heves megyeiek és a Komárom-Esztergom megyeiek sportnapjához! Kérünk benneteket adjatok hírt a Hírlevélben, a Facebookon, hol, milyen rendezvényeket szerveztetek! 

És akkor beszéljünk a jó hírekről! Szerencsére ilyen is van. Sok éven át vártuk, és most idén, februárban megkezdődött a 13. havi nyugdíj visszaépítése. Ennek egy heti mértéke, valamint az év végén várható nyugdíjprémium kifizetése idén 130 milliárd forintos kiadást jelent a költségvetés számára. A konvergencia program a következő évekre dinamikus GDP-növekedéssel számol. Ez pedig kedvező hír az időskorúaknak is. 

A következők olvashatók ki a frissített makropálya alapján:

  • Az infláció várható mértéke 3,6% (ennek megfelelően novemberben egyszeri nyugdíjemelési kiigazítás várható). A költségvetés módosításával idén 3,6%-ra növekszik az éves nyugdíjemelés mértéke az eredeti 3%-ról. Ezt követően 2022-ben, 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben is 3%-os év elejei nyugdíjemelésben részesülhetnek a nyugdíjasok.
  • 2021-ben és az azt követő 5 évben tartósan 3,5% felett lesz a kormány várakozásai szerint a GDP növekedése, ami automatikusan azt jelenti, hogy a nyugdíjasoknak járni fog a nyugdíjprémium. A módosító javaslat szerint 2021-ben a GDP tervezett növekedése 4,3% (ennek megfelelően idén novemberben lesz nyugdíjprémium).
  • 2021-ben elkezdődött a havi nyugdíj fokozatos visszaépítése az első heti járandóság februári kifizetésével. 2022-ben, 2023-ban és 2024-ben folytatódik ez a folyamat, így a végére plusz egyhavi jövedelmet kapnak az érintettek. 

Az Európai Bizottságnak benyújtott kormányzati dokumentumból az is kiderül, hogy az idei évben a gazdaságvédelmi célú költségvetési kiadások között az egyik legnagyobb tétel a 13. havi nyugdíj visszaépítésének megkezdése, valamint a nyugdíjprémium kifizetése. 

Ha a fenti előrejelzések valósulnak meg, akkor 2021 novemberében

  • a nyugdíjprémium maximális mértéke 16 ezer forint lehet (a nyugdíjprémium számítása során a novemberi nyugellátás egynegyedét, de legfeljebb 20 ezer forintot kell megszorozni a tényleges GDP-növekedés és a 3,5%-os törvényi növekedési küszöbérték, azaz 3,5% különbségével, vagyis idén a szorzó mértéke 0,8 lehet),
  • az egyszeri emelési kiigazítás mértéke a novemberi nyugellátás 7,2%-a lehet (abban az esetben ugyanis, ha az infláció tényleges becsült értéke egy százalékpontnál kisebb mértékben haladja meg a januári nyugdíjemelés ─ 2021-ben 3%-os ─ mértékét, akkor az emelési különbözetet egész évre vonatkozóan egyösszegben kell a novemberi nyugdíj mellé kifizetni. Vagyis a nyugdíj tényleges összege sem novemberben, sem decemberben nem lesz magasabb, viszont a 2022. januárban esedékes éves rendszeres nyugdíjemelés előtt az ellátás összegét meg kell emelni a 7,2% egy hónapra eső részéve, vagyis 0,6%-kal.) Ugyanakkor friss hír, hogy a kormány nem várta meg a korrekcióval a novembert, januárig visszamenőleg kifizette az emelési különbözet egy részét. A nyugdíjas szervezetek már a korábbi években is javasolták, hogy amennyiben az infláció magasabb az év elején történt emelés mértékénél, a kormány ne várja meg a korrekcióval a novembert. Vagyis ne a nyugdíjasok előlegezzenek a központi költségvetésnek. Örömmel vettük, hogy a kormányzat ─ bár közvetlenül nem konzultált velünk ─ figyelembe vette ezt a javaslatunkat. 

Kevésbé jó hír, hogy a nyugdíjprémium kifizetésének feltételei több mint 10 éve nem változtak meg. A nyugdíjprémium intézményét a Bajnai-kormány vezette be. Akkor a 80 ezer Ft-os átlagnyugdíjhoz igazították a mértékét. A nyugdíjasok szervezetei már régóta időszerűnek tartanák ennek az összegnek az emelését legalább 140 ezer forintra. 

2010 óta megháromszorozódott a nyugdíjasszegénység. Növekszik a létminimum alatt élő nyugdíjasok száma. Ugyancsak nő a jövedelmi távolság az aktívak és a nyugdíjasok között. A nyugdíjak emelése több mint 10 éve inflációkövető. Ezt a nyugdíjas-érdekképviseletek elfogadhatatlannak tartják. Az alábbi táblázat igazán beszédes! Jól mutatja, hogy az elmúlt 11 év alatt mindössze két olyan év volt, amikor az átlagnyugdíj növekedési mértéke magasabb volt, mint a nettó átlagkereset növekedési mértéke. Ezzel szemben több olyan évet is láthattok, amikor a nettó átlagkereset kétszer, háromszor, sőt, több mint ötször dinamikusabban nőtt, mint az átlagnyugdíj. 

A nettó átlagkereset és az átlagnyugdíj növekedési mértéke 2010-2020 között

Év

Nettó átlagkereset növekedése (%)

Átlagnyugdíj növekedése (%)

2010

6,8

2,5

2011

6,4

4,4

2012

2

5,9

2013

4,8

5,2

2014

3

2,4

2015

4,3

1,8

2016

7,8

1,6

2017

12,9

2,4

2018

11,3

3

2019

14,4

3,4

2020

9,7

4,0

Kedves Klubtagok!

Élvezzétek a nyári napsütést, tegyetek kellemes sétákat a szabadban, menjetek üdülni, ha tudtok. A maszkot akkor is viseljétek, ha már mindkét oltást megkaptátok. Vigyázzatok magatokra, vigyázzatok egymásra!

Üdvözlettel: Hegyesiné Orsós Éva, elnök

Keresés

Figyelem!

Vonalas telefonszámunk munkaidőben hívható:

Telefon: 00 36 1 327 0118


Hírlevél: 2024. március

A Hírlevél aktuális száma online formában olvasható a honlapunkon, ugyanitt le is letölthető. A korábbi számok a Hírlevél fül alatt találhatók.

A márciusi Hírlevél itt olvasható!


Senior örömtánc

Táncos lábú nyugdíjasok YouTube csatornánkon

Pilates 

A Sikeres Öregedésért csoport tagjai Tar József irányításával a közeljövőben a Pilates és a Meridian torna alapjaival ismertetnek meg bennünket.


 


Figyelem:

tagdíjváltozás


1 %

Nyugdíjas klubtársainkat arra kérjük, érjétek el, hogy a családotokban, ismeretségi körötökben személyi jövedelemadót fizető személyek az adó 1 %-án ajánlják fel szövetségünk javára.
Szövetségünk esetében a nyilatkozatra azt kell ráírni a kedvezményezett rovatba, hogy:

Nyugdíjas Klubok és Idősek „Életet az éveknek” Országos Szövetsége

az adószám rovatba pedig írják be: 19012377-1-42


 

Please publish modules in offcanvas position.