Az Életet az Éveknek Nyugdíjas Klubszövetség alkotói pályázatot írt ki az idősek sokszínűségének, és közösségeik gazdagságának bemutatására, 30 év alatti fiatalok részére.
Az Életet az Éveknek Nyugdíjas Klubszövetség alkotói pályázatot írt ki az idősek sokszínűségének, és közösségeik gazdagságának bemutatására, 30 év alatti fiatalok részére.
A járvány helyzet, a kormányzati intézkedések, a kijárás korlátozása mindannyiunkat megviselnek, ahogy tavasszal, most méginkább. A mozgás segít kitörni a depressziós állapotból.
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének Szeretetkórházában fejlesztési program kezdődött, melynek célja, hogy a Szeretetkórház Geriátriai Szakkórházzá váljon, magas szintű geriátriai ellátással, amely szolgáltatást felekezeti hovatartozástól függetlenül nyújt.
A koronavírus járvány miatt a Szövetségünk által meghirdetett „Mesék szárnyán” Mesemondók Országos Találkozóját a tervezett módon és helyszínen a személyes részvételetekkel nem tudtuk megtartani. Arra kértünk benneteket, hogy rögzítsétek a választott mesét, és október végéig küldjétek el nevetekkel, klubotok nevével együtt, hogy legalább így láthassuk, hallhassuk egymást!
Nézzétek, hallgassátok...!
2020.október 8-án került sor a II. Tatabányai Nyugdíjas Klubok Teke Versenyére a Teke csarnokban.
A versenykiírásra 7 csapat jelentkezett 4-4 versenyzővel, sajnos csak egy férfi csapat nevezett.
Szövetségünk által meghirdetett „Mesék szárnyán” Mesemondók Országos Találkozóját a tervezett módon és helyszínen, személyes részvételetekkel sajnos nem tudjuk megtartani.