„Szabad-e bejönni ide betlehemmel?”
A Kaláka együttes zenés adventi műsora 2 részben
2023. december 4. 10.15 óra
Az előző évek hagyományának megfelelően ebben az évben is szeretnénk veletek együtt ünnepelni advent heteiben. Ezért 2023 decemberében ez alkalommal is szervezünk adventi programot, melyet a már jól ismert helyszínen, a méltán népszerű Uránia Filmszínházban tartunk meg.
Sokak számára ismerős lehet ez a helyszín, mert az utóbbi években szinte állandó vendégek voltunk itt. Azonban még mindig nagyon sok klubtagunk nem járt ebben a különleges stílusú, csodásan felújított épületben, s nem ismerik a történetét. Ezért a zenés műsor előtt rövid ismertetőt is hallhattok az épület történetéről.
Idén is az ünnephez méltó zenés összeállítással készülünk.
Most a Kaláka együttes idézi meg az ünnepet. A kétszeres Kossuth-díjas és Prima Primissima díjas, 4 főből álló magyar együttes 1969-ben alakult Budapesten. Muzsikájuk sokszínű, és a versekből következően sokstílusú. Az egyéni hangzást a négy énekhang, a klasszikus és népi hangszerek együttes játéka adja. A Kaláka dalainak száma kb. 1000, eddig 25 lemezt jelentettek meg. Elegáns, más muzsikusokkal össze nem téveszthető zenei tálcán nyújtják a verset a hallgatóknak. Néhány költő, akiknek a verseit énekelik: Arany János, Ady Endre, Weöres Sándor, Kosztolányi Dezső, Kányádi Sándor, Szabó Lőrinc stb.
A kétrészes karácsonyi előadás sokak számára ismert és népszerű énekekkel, megzenésített versekkel hozza el az adventi hangulatot. Ezekre a jó érzésekre pedig, nemcsak az ünnepek előtt lesz szükségünk.
Az előadás előtt és a szünetében a filmszínház kiváló büféjét ajánljuk nektek, ahol mindig finom sütemények, kávé várja a résztvevőket.
A program
110.15 -10.30 Elnöki köszöntő, a színház bemutatása
10.30-11.25 Adventi koncert I. rész
11.25-11.55 Szünet
11.55-12.45 Adventi koncert II. rész
A koncert utáni programnak ajánljuk, hogy látogassátok el a következő helyszínekre:
• Karácsonyi vásár a felújított Deák-Vörösmarty téren - a vásár önálló, saját időbeosztásotok szerinti meglátogatása.
• Karácsonyi vásár a Szent István Bazilika épülete előtti téren
Mindkét helyszín könnyen megközelíthető az Uránia Filmszínháztól.
A program részvételi költsége: 5300 Ft/Fő
Fontos! A nagy érdeklődésre való tekintettel a résztvevőket a jelentkezés sorrendjében tudjuk fogadni, szükség esetén az előadást december 5-én megismételjük!!!
Kérjük, olvashatóan töltsétek ki a jelentkezési lapot!
Jelentkezési határidő: 2023. október 20. (e-mailben vagy postai úton)
Visszajelzés: 2023. október 24.
Befizetés: 2023. november 14!
Beküldési cím: „Életet az éveknek” Klubszövetség, 1068 Budapest Benczúr u 45.
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Programkoordinátor: Fráter Éva (06-1-327-0118)
Mindkét e-mail tárgyába írd be: Advent 2023!
A jelentkezési lapot INNEN lehet letölteni