Klubtagjaink az elmúlt években számos kiadványban tették közzé alkotásaikat ─ versben, prózában, fotókban...

Nagy sikert aratott a koronavírus járvány idején a zalai szervezet által kiadott Corona20, majd az ezt követő Poézis 21, Poézis 22, Poézis 24, és a Kulturális bizottság 35 év című kiadványa.

Az évente zajló szépirodalmi versenyeket eredendően a pandémia alatt, a hiányzó és alapvetően az idősek klubjaiban zajló személyes kapcsolatokon alapuló közösségi élet helyébe, az internetes térben megvalósítható programként valósította meg a zalai szervezet más, ugyancsak az internetes térben zajló, klubtagjaink részére kitűzött feladatokkal együtt.
Irodalmi vetélkedőikre minden alkalommal az író és versfaragó zalai idősek, de elsősorban az Életet az Éveknek Klubszövetség Zalai Szervezetéhez tartozó idősek klubjainak tagjait várták, ám a publikálási lehetőségen felbuzdulva az ország más vidékeiről is érkeztek pályaművek, amit a kiírók természetesen befogadtak. Így lettek végül is országosak a zalai szervezet irodalmi pályázatai.

Az országos szövetség megalakulásának évfordulójára hirdetett pályázatot a Kulturális bizottság, a 35 év szintén számos klubtagunkat ihletett meg, prózában, versben és fotókban emlékezve az évfordulóra.

Lapozzatok bele a füzetekbe!

Keresés

 

Kedvezménykártya

A klub adminisztrációs rendszer, ezen belül is a kedvezménykártya működéséről a kártyára kattintva tudhattok meg többet. A kedvezményeket nyújtó helyek folyamatosan bővülő listáját a Kedvezmények fül alatt találjátok.


Hírlevél: 2025. Július

A Hírlevél aktuális száma online formában olvasható a honlapunkon, ugyanitt le is tölthető. A korábbi számok 2014-től a Hírlevél fül alatt találhatók.

A júliusi Hírlevél itt olvasható!


Sportolási lehetőségek nyugdíjasoknak

Ide kattintva tudtok csatlakozni a programokhoz.

Ezen a linken pedig a tornatárba tudtok bekukkantani, ahol a korosztályunknak megfelelő mozgásformákkal ismerkedhettek.

Maradjunk mozgásban! - Visszatekintő


Örömtánc

YouTube csatornánkon egy zalai örömtánc emléket osztottunk meg ezúttal, de mint tudjátok, többezres már a szövetség tagjai között az örömtáncnak hódolók tábora.

 

Pilates 

A Sikeres Öregedésért csoport tagjai korábban Tar József irányításával a Pilates és a Meridian torna alapjaival ismertettek meg bennünket.


1 %

Nyugdíjas klubtársainkat arra kérjük, érjétek el, hogy a családotokban, ismeretségi körötökben személyi jövedelemadót fizető személyek az adó 1 %-át ajánlják fel szövetségünk javára.
Szövetségünk esetében a nyilatkozatra a kedvezményezett rovatba azt kell ráírni, hogy: Nyugdíjas Klubok és Idősek „Életet az éveknek” Országos Szövetsége. Az adószám rovatba pedig írják be: 19012377-1-42


 

marina.jpg
Slide
previous arrow
next arrow