Ezen a helyen több, az Európai Unió irodája által kiadott, az uniós országok polgárainak szóló tájékoztató anyagot olvashattok a legkülönbözőbb témákban. Ezek az anyagok bár alkalmanként példaként kiemelnek egy-egy jó gyakorlatot, nem irányulnak egyetlen ország ellen sem, tárgyilagosan foglalkoznak témakörökkel.

Kérdezhetnétek, hogyan jutottam, és hogyan jutok ezekhez az anyagokhoz. Nos, ezek bárki részére elérhetők az unió valamennyi hivatalos nyelvén, igy magyarul is, mert az unióban a magyar is hivatalos nyelv, és ha az „european.eu” szöveget bárki beírja a keresőbe, akkor a lenyíló ablakban a kapcsolatfelvétel az Európai Unióval szövegre kell rákattintani és máris indulhat az érdeklődési körnek megfelelő böngészés. Én azonban nem ezen az úton kerültem kapcsolatba az unióval, hanem 2022-ben kaptam egy megkeresést az unió irodájától, hogy lennék-e az unió tanácsnoka. Azt feltételezem, hogy ennek a megkeresésének az alapja az önkormányzati képviselőségem volt. Igent mondtam és azóta több programban is részt vettem a zöld-, valamint a régiós biztossággal. Hogy csak néhány példát soroljak: hallgathattam a klímakonferencia záró, plenáris ülését, meghívást kaptam Mons-ba regionális találkozóra, javaslatot adtam be "zöld díjra" stb.  Mint megtapasztaltam, ez a tanácsnoki kör önkéntességi alapon működik, és egy tájékoztató anyagból olvashatóan 392 tagja van. A tagok nem országok, kormányok delegáltjai, hanem önkéntességi alapon szerveződnek. Tevékenységük nem politikai, hanem sokkal inkább kapcsolattartó, javaslattevő, közösségi.                                      

Nos ezek az írások innen származnak. Az érintett témák pedig mások számára is érdekes lehet, és emiatt ajánlom olvasóink figyelmébe ezen tárgyilagos elemzéseket, tájékoztatókat.
Dr. Kocsis Gyula

 

A részvételi demokrácia előmozdítása helyi és regionális szinten
Az alapvető jogok, az európai demokratikus értékek és az európai polgárság helyi és regionális szintű előmozdítása
A migráció és a menekültválság kezelése: szolidaritás helyi és regionális szinten
Fenntartható élelmiszerpolitika
Az uniós egészségügyi rendszer rezilienciája és minősége 
A digitális menetrend 
A szociális jogok európai pillére
Regionális innovációs partnerségek (PRI) 
Kohéziós politika 
A többéves pénzügyi keret (MFF)
A vidéki térségek jövője

 

 

TÉNYEK ÉS SZÁMADATOK

Az Európai Unió kölcsönös érdekű területeken együttműködő országok szövetsége, d e egyúttal közös értékeket valló közösség is. Ezen értékek és az európai demokrácia megerősítése továbbra is a Régiók Európai Bizottságának egyik legfontosabb prioritása.

2009 óta az RB és az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) közösen szervez éves párbeszédet a helyi és regionális önkormányzatok számára fontos alapjogi témák megvitatása céljából. Az FRA és az RB közötti együttműködés célja, hogy felhívja a helyi és regionális önkormányzatok figyelmét az alapvető jogokkal kapcsolatos kérdésekre, és segítse őket az alapvető jogok védelmében és előmozdításában. 2021-ben az éves párbeszéd középpontjában a „Human Rights Cities in the EU” [Emberi jogi városok az EU-ban] című keretdokumentum ismertetése állt, amelyet az FRA különböző városokkal és gyakorlati szakemberekkel együttműködve dolgozott ki. 2022-ben az éves párbeszéd középpontjában az Ukrajna elleni orosz inváziót követően az EU-n belül megfigyelhető alapjogi vonatkozások álltak.

Keresés

Figyelem!

Vonalas telefonszámunk munkaidőben hívható:

Telefon: 00 36 1 327 0118


Hírlevél: 2024. szeptember

A Hírlevél aktuális száma online formában olvasható a honlapunkon, ugyanitt le is letölthető. A korábbi számok a Hírlevél fül alatt találhatók.

A szeptemberi Hírlevél itt olvasható!

A szeptemberi Hírlevélben közölt Pótszilveszter Egerben 2025. január 6-9. programja mellett a Jelentkezési lapon tévesen jelent meg a befizetés határideje: 2025 november 25., helyesen 2024. november 15.


Sportolási lehetőségek nyugdíjasoknak

Ide kattintva tudtok csatlakozni a programokhoz.

Ezen a linken pedig a tornatárba tudtok bekukkantani, ahol a korosztályunknak megfelelő mozgásformákkal ismerkedhettek.


Pilates 

A Sikeres Öregedésért csoport tagjai Tar József irányításával a közeljövőben a Pilates és a Meridian torna alapjaival ismertetnek meg bennünket.


 


Figyelem:

tagdíjváltozás


1 %

Nyugdíjas klubtársainkat arra kérjük, érjétek el, hogy a családotokban, ismeretségi körötökben személyi jövedelemadót fizető személyek az adó 1 %-án ajánlják fel szövetségünk javára.
Szövetségünk esetében a nyilatkozatra azt kell ráírni a kedvezményezett rovatba, hogy:

Nyugdíjas Klubok és Idősek „Életet az éveknek” Országos Szövetsége

az adószám rovatba pedig írják be: 19012377-1-42

A 2024. szeptember 30-ig számlánkra érkező várható összeg nagysága: 138 483 Ft.


 

Please publish modules in offcanvas position.