- április 20-21-22-23. (hétfő-kedd-szerda-csütörtök)
Helyszín: Balatonfüred ANNABELLA Hotel (Balatonfüred, Deák Ferenc u. 25.)

Szövetségünk kiemelt rendezvénye a balatonfüredi „Életet az Éveknek” Fesztivál, melyre 2026-ban 16. alkalommal kerül sor. A szállodát jól ismerjük, hiszen 16 év alatt 17. alkalommal szervezünk ide közösségépítő programot. Ezúttal azonban a felújított Annabella Hotelben fogunk találkozni.
A balatonfüredi fesztiválon sok produkcióval mutatkoznak be az amatőr művészek. Élményekben gazdag, vidám rendezvényre számíthattok 2026 áprilisában is. A program ideje alatt számos mozgásprogramot (gyaloglás, örömtánc, nordic walking, székjóga stb.), társasági eseményt is szervezünk. Lehetőség lesz kisvonatozni, sétahajózni, a zirci és herendi buszos kiránduláson részt venni, ismerkedni a zenés-táncos esten.
Művészeti kategóriák:
- Szóló ének (népdal, nóta, operett, sanzon stb.)
- Vers, próza, mesemondás
- Hangszeres szólista, együttes
- Népdalkör, énekkar, kórus
- Tánccsoport (néptánc, moderntánc, szalontánc, hagyományőrző táncok stb.)
- Színjátszás (jelenetek, kabarék stb.)
Műsoridő: egyéni szereplőknél 5 perc, csoportoknál 7 perc
Kérjük a fellépőket, a felkészítőket, hogy úgy állítsák össze a műsort, hogy a fenti időkeretbe beleférjenek! Ha letelik az időkeret, és nem fejezték be a műsorszámot, a szervezők le fogják állítani a műsorszámot. Kérünk benneteket, ne hozzuk egymást kellemetlen helyzetbe!
Nevezés módja: A jelentkezéseket 2026. január 26-ig várjuk a nevezési lapon. Felhívjuk a figyelmet, hogy a csoportok és a szólisták részére külön nevezési lapon kell jelentkezni!
Kérjük, hogy a nevezési lapokat olvashatóan, pontosan, hiánytalanul töltsétek ki (produkció címe, műfaja, időtartama, technikai igény stb.)!! Minél előbb jelentkezzetek, ne várjátok meg a határidő végét.
Nevezési díj:
Az „Életet az éveknek” Klubszövetséghez tartozók részére, akik 3 éjszakát a hotelben töltenek:
szólistáknak: 1500 Ft/fő csoportoknak: 2500 Ft/csoport
Azoknak, akik nem igénylik a szállodai szállásszolgáltatást, illetve nem tagjai az „Életet az éveknek” Klubszövetségnek:
szólistáknak: 2500 Ft/fő csoportoknak: 3000 Ft/csoport
Mind a nevezési díjat, mind a szállodai szolgáltatás díját a visszaigazolásunkat követően egy összegben kell befizetni a következő bankszámlaszámra:
OTP 11712004 20134440 00000000
A visszaigazolásokat 2026. február 11-ig minden jelentkező kézhez kapja. A nevezési és a szállodai részvételi díjakat legkésőbb 2026. február 20-ig kell befizetni. A megrendelt szolgáltatás kötbérmentes lemondására csak 2026. február 20-ig van lehetőség, utána a teljes összeget kötbérként meg kell fizetni. Kérjük, hívjátok fel valamennyi jelentkező figyelmét arra, hogy a befizetett díj visszatérítésére csak indokolt esetben (kórházi kezelés, haláleset, természeti katasztrófa) van lehetőség. Visszafizetés esetén 5 000,-Ft kezelési költséget levonunk. Mindenki megfontoltan jelentkezzen.
A szállodában félpanziós ellátást kapunk (svédasztalos reggeli, vacsora)
Részvételi díj hároméjszakás foglalás esetén az „Életet az éveknek” klubtagoknak
4 nap/3 éjszaka 75.000 Ft/fő kétágyas szobában
4 nap/3 éjszaka 103.000 Ft/fő egyágyas szobában
4 nap/3 éjszaka 70.000 Ft/fő háromágyas szobában
Részvételi díj hároméjszakás foglalás esetén a nem az „Életet az éveknek” Klubszövetséghez tartozóknak
4 nap/3 éjszaka 77.000 Ft/fő kétágyas szobában
4 nap/3 éjszaka 105.000 Ft/fő egyágyas szobában
4 nap/3 éjszaka 72.000 Ft/fő háromágyas
A részvételi díj tartalmazza a szállást félpanziós ellátással, uszoda és szauna használatot, belépést a szálloda saját strandjára, az Áfa-t és az Ifa-t. Nem tartalmazza a nevezési díjat, parkoló díját, a fakultatív programok költségét.
A parkolás díja:
- személyautó részére: 3 000 Ft/nap
- autóbusz részére: 9 000 Ft/éjszaka (ki- és beszállás idejére max. 15 perc ingyenes)
A parkolási díjat a helyszínen kell fizetnetek.
Ebéd: 4 000 Ft/fő/alkalom, az ebéd igényeket kérjük, a jelentkezéskor adjátok le.
A fürdőköntös díja a rendezvény idejére: 3 500 Ft/fő/alkalom.
A programban a következő fakultatív programok szerepelnek:
Előzetes jelentkezést igénylő programok
- Autóbuszos kirándulás Zircre: április 21-én és 22-én (ha van mind a két buszra elég jelentkező, min. 40 fő/busz). A kb.: 5 órás kiránduláson megtekintjük a Bazilikát, Királytermet, Vöröstornyot, Rendtörténeti kiállítást, Arborétumot, Műemlékkönyvtárat. A zirci apátság sör manufaktúrát is üzemeltet, az itt készült sörök megkóstolhatók az Apátsági Sörházban. (Palackos sör vásárlási lehetőség is biztosított). A csoportot hivatásos idegenvezető kalauzolja. A buszokat legalább 40 jelentkezése esetén tudjuk indítani!
Részvételi díj: 12 000 Ft/fő (autóbusz költség, belépődíjak, idegenvezető). Nagyszámú jelentkezés esetén 2 autóbuszt indítunk, amennyiben a második buszra is lesz legalább 40-en jelentkeznek.
- Autóbuszos kirándulás Herendre: április 21-én és 22-én (ha van elég jelentkező mind a két buszra min. 40 fő/busz). Herend a művészi porcelánkészítés hazai fellegvára. Nem is oly rég csak kiválasztott kevesek pillanthattak be a csodálatos műalkotások születésének rejtelmeibe, ma ezt bárki megteheti. A Porcelanium színvonalas programokkal várja látogatóit. Mozifilm, korongosok és festők mutatják be, hogyan lesz a porcelánmasszából tündöklő porcelántárgy. Idegenvezetők kísérik a látogatókat a „kulisszák mögé” vezető úton. A világ legnagyobb Herendi műtárgygyűjteménye, a Porcelánművészeti Múzeum és a Herendi porcelán legszélesebb kínálatát nyújtó Viktória Márkabolt is Herenden található. A buszt legalább 40 fő jelentkezése esetén tudjuk indítani!
Részvételi díj: 10 500 Ft/fő (autóbuszköltség, belépő díj, idegenvezetés, kávé herendi csészében).
Helyszíni jelentkezést igénylő programok, lehetőségek
Kisvonat igény szerint
- vasútállomástól ─ Annabella Hotelbe (bőrönddel együtt) ─ 1500 Ft/fő
Annabella Hoteltől ─ vasútállomásra a rendezvény végén (bőrönddel együtt) ─ 1500,-Ft/fő
Annabella Hotel ─ kikötő ─ 1 500 Ft/fő
Kikötő ─ Annabella Hotel ─ 1 500 Ft/fő ─ Városnéző oda-vissza jegy (Annabella ─ kikötő ─ később városnézés ─ Annabella) ─ 2 000 Ft/fő
Kisvonatos: Hinger Bea 0620 2449791
- 1 órás sétahajózás és esti zenés sétahajózás. A nagyon népszerű sétahajózás és zenés esti sétahajózás megvalósítását is tervezzük. Ehhez csak 2026. elején kapjuk meg a pontos ajánlatot a hajózási társaságtól. Amint erről részletes információt kapunk, külön jelezzük a fesztiválra jelentkezőknek.
Szállodában
- a szálloda uszodája, szaunája ingyenesen rendelkezésére áll azoknak, akik a szállodában legalább egy éjszakát eltöltenek (akik ezt a szolgáltatást igénybe kívánják venni, fürdőruháról gondoskodjanak);
- örömtánc, gyaloglás, székjóga, nordic walking (Bízunk benne, hogy az Aktív Magyarország Program a 2026-ban is támogatni fogja szövetségünket, s ez a mozgásprogramok megszervezéséhez hozzá fog járulni.);
- együttműködő partnereink bemutató kiállítása, termékeik árusítása stb.;
- ingyenes egészségügyi szűrések, mérések.
Még egyszer felhívjuk a figyelmeteket arra, hogy az autóbuszos kirándulásokra előzetesen kell jelentkezni. A kirándulások költségét a részvételi díjjal együtt kell befizetni. A buszokat, az idegenvezetőket előzetesen meg kell rendelnünk. Akik nem jelentkeznek, azoknak a kiránduláson való részvételét nem tudjuk garantálni.
A rendezvény megszervezésére a mindenkori járványügyi előírások figyelembevételével kerül sor!
A rendezvény előtt egy hónappal megküldjük a részletes programot.
Jelentkezés e-mail cím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Információ: Nyugdíjas Klubok és Idősek „Életet az éveknek” Országos Szövetsége, 1068 Budapest, Benczúr u. 45. 4. em. tel.: 36 1 327 0118, www.eletetazeveknek.hu
Üdvözlettel:
Hegyesiné Orsós Éva elnök
Egyéni jelentkezési lap INNEN letölthető
Egyéni ONLINE jelentkezési lap
Csoportos jelentkezési lap INNEN letölthető
Csoportos ONLINE jelentkezési lap











































