A Tekerj a Szívedért program célja a kerékpározás, mint kardió sport népszerűsítését tűzte ki célul, első ízben 2022-ben hagyományteremtő szándékkal; a Zalaegerszegi Szív és Érbeteg Egyesület kezdeményezésére indult el Zalaegerszegen a Zalai Tekergők szakmai támogatásával.
Az egészségmegőrzést szolgáló program kedvező fogadtatása miatt a Nyugdíjas Klubok és Idősek „Életet az Éveknek” Országos Szövetsége Zala Megyei Szervezete javaslatára az Országos Szövetség számos klubja, egyesülete, valamint az MASZEOSZ több egyesülete 2023-ban csatlakozott a programhoz és kezdeményezte, hogy az ország számos pontján ugyan ebben az időben pattanjanak nyeregbe fiatalok, családok, idősek azért, hogy a mintegy 12-15 km-es távot/oda vissza kb. 25-30 km/ együtt „tekerjék” végig, hiszen a sporttal sokat tehetünk önmagunkért és az egészségünkért.
A Zalaegerszegi Szív és Érbeteg Egyesület, valamint az Életet az Éveknek Országos szervezete is beillesztette a programot 2025. évi munkatervébe, szeretnénk, ha minden településen azonos időben valósulna meg a program, a települések, adottságait kihasználva tűznék ki az útvonalat, szerveznék a rendezvényt!
Ideje: 2025. szeptember 27., 10 óra (esőnap október 4., 10 óra) előkészítése, meghirdetése folyamatban, amely elsősorban az időskorúak egészségét hivatott szolgálni. Közismert az a tény, az idős kor „fittségét”, egészségét fiatal korban kell megalapozni, ezért célunk, hogy minden korosztály képviseltesse magát ebben a programban.
A közös tevékenységnek közösségépítő ereje van, a Tekerj a Szívedért program minden generációnak mozgást, sportolást biztosít, családi program. Hatással lesz a felnövekvő nemzedék, mozgás, kerékpározás, mint kardió sport, mozgási forma beépítésére a napi rutinba.
Ne feledjük, hogy a sport, a vidámság egészségünkre, szívünkre pozitív, jótékony hatású!
Program megvalósításához támogatót keresünk:
- Települések, szervezetek, akik felvállalják a szervezést. Csatlakozó csoportok.
- Frissítő pontok felállítása, résztvevőknek jól láthatósági mellény, molinó, gyermekeknek apró figyelmesség.
További kérdés esetén szívesen állok rendelkezésre.
Minél több település csatlakozzon a felhíváshoz, szervezzék meg a településeken, fontos, hogy azonos időben történjen a rendezvény, a csatlakozást kérem jelezni a főszervező elérhetőségével az alábbi email címre: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát..
Vidovicsné Bene Erzsébet
a Életet az Éveknek Zalai Szervezet Zalaegerszegi Szív és Érbeteg Egyesület elnökhelyettese