Az alábbi akciós ajánlatok kizárólag az „Életet az Éveknek” Országos Szövetség tagjainak, családtagjainak és ismerőseinek szól


Az alábbi akciós ajánlatok kizárólag az „Életet az Éveknek” Országos Szövetség tagjainak, családtagjainak és ismerőseinek szól


A 2021-ben indítottuk el az Online Idősek Egyetemét. Akkor a kényszer, a járványhelyzet hívta életre. Gyorsan népszerű lett, sok érdeklődőt vonzott. Úgy döntöttünk, ezt a jó kezdeményezést a 2022-ben is folytatjuk.
Az év során 8 alkalommal hívunk meg benneteket egy-egy előadásra és az azt követő konzultációra. Különféle témákat választottunk. közös azonban bennük az, hogy aktualitásuk van, mindennapi életünket érintő ügyekről lesz szó. Kit ne érdekelne a járványhelyzet? Főleg az, hogyan hat az idősekre. De legalább ennyire fontos a klímaváltozás kérdése vagy az energiaellátás helyzetének az alakulása! Közelednek a választások. Szeretnénk a választásokkal kapcsolatos tudnivalókra felhívni a figyelmet. Előadóink kiváló szakemberek, jó előadók.
A szervezés, az előadásokon való részvétel a tavaly már bevált módon történik. A szövetség az előadások előtt 2-3 nappal megküldi a részvételi csatlakozáshoz szükséges linket a megyei elnököknek. Aki szeretne részt venni az előadáson, jelezze azt a megyei elnöknél, a csatlakozási linket pedig a megyei elnöktől fogja megkapni. Arra kérem a megyei vezetőket, legyetek segítségünkre abban, hogy az idei előadások megtartása is zökkenőmentes és sikeres legyen.
![]() |
A Budapesti Nemzetközi Dokumentum Fesztivál idei programját ajánlja a nyugdíjasaink figyelmébe Talyigás Katalin, a budapesti nyugdíjas szervezet elnöke. |
A BIDF 2022 a világ legrangosabb dokumentumfilmjeinek tematikai és egyéb megkötések nélküli, egyetlen nemzetközi verseny fesztiválja Magyarországon. Programjai a Facebookon és a honlapon (www.bidf.hu) is látható.
Fontos információ: idén a budapesti vetítésekkel egy időben 10 városban is jelen lesznek! Ezen a linkben minden megtalálható: https://www.facebook.com/
Az idei fesztiválon is vetítenek olyan filmeket, amelyeket a nyugdíjasoknak ajánlanak örömmel.
Az elmúlt év elején a vírus okozta korlátozások miatt arra gondoltunk, hogy az internetes térben megvalósítható programokat szervezünk. Ezek egyikeként hirdettük meg a Magyar Kultúra Napján a Költészet Napja tiszteletére a Nyugdíjas Klubok és Idősek „Életet az Éveknek” Országos Szövetség Zala Megyei Szervezete nevében irodalmi pályázatunkat Poézis 21 címmel klubjaink, egyesületeink nyugdíjaskorú tagjai, valamint a Zala megyében élő nyugdíjasok részére. Az ország más részeiről is befogadtunk pályamunkákat.
Sajnos, az idei év kezdetén is újabb fertőzési hullám indult el, ez a hozzáértő szakemberek szerint legalább május elejéig eltart. Ezt időszakot sem szeretnénk tétlenséggel tölteni, ezért alkotó kedvű klubtagjaink, és minden idős részére – a szövetség kulturális bizottságával egyeztetve – irodalmi pályázatunkat
Poézis 22
néven újra meghirdetjük.
Az Országos Kulturális és Művészeti Bizottság öt fordulós Városismereti vetélkedőt hirdet.
Az első forduló anyagát már megtalálhatjátok honlapunkon, a további forduló anyagát is itt fogjátok megtalálni.
Gazdagodjatok sok új ismerettel, teljék kellemesen a vetélkedőre fordított időtök!
Megoldásaitokat a következő email címre küldjétek: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Az első forduló beküldési határideje: 2022. február 25.
Kérjük vegyetek részt vetélkedőnkön, minél többen küldjétek el megfejtéseiteket!
Országos Kulturális és Művészeti Bizottság

Helyszín: Balatonfüred Annabella Hotel (Balatonfüred, Deák F. u. 25.)

Szövetségünk kiemelt rendezvénye a balatonfüredi „Életet az Éveknek” Fesztivál, melyre 2022-ben tizenkettedik alkalommal kerül sor. Sajnos, 2020-ban a 10-ik évforduló megünneplése nem a terveink szerint alakult, akárcsak 2021-ben. A vírusfertőzés felülírta a megszervezett programot, de a jelenlévők – a szerényebb kínálatú rendezvényen - így is megtalálták a közös együttlétben az örömüket.
Az EURAG, az Idősek Európai Szövetsége szeptember 17-én konferencián vitatta meg az európai idősek helyzetét Budapesten. Az 5 napos találkozó nyilatkozatában sok napi gondunk fogalmazódik meg.

A „Képviseleti demokráciából részvételi demokráciába” című, „Senkit ne hagyjunk hátra” mottójú Budapesti Nyilatkozat
Az idősek nem a társadalom terhei. Ők az általunk élvezett minőségi életkörülmények megteremtői, akik óriási élettapasztalattal rendelkeznek, és határozott megoldásokról álmodnak a mai társadalom előtt álló kihívásokra. Nem szabad adott érdekekből kihasználható, egyszerű szavazókként tekinteni rájuk.
A FERPA köztes kongresszusán, 2021. október 21-én angol és francia nyelven elfogadott Kiáltványt ezúton tesszük közzé, amely egy nagyon fontos dokumentum az európai idősek életminőségének javítására tett felhívás, követelés.

A Kiáltvány témáit, megfogalmazását, az európai tagszervezeteink véleményét, javaslatait figyelembe vevő széleskörű munka előzte meg, bár elsősorban az Európai Unió Tanácsa által elfogadott „Szociális Jogok Európai Pillére” dokumentumra utal, tehát nem teljesen új követeléseket fogalmaz meg.